Janikovszky Éva: Kire ütött ez a gyerek?

Amíg kicsi voltam és okos és szép, mindig tudták, hogy kire hasonlítok.

• Nagymama azt mondta: Istenem, akárcsak az anyja!
• Nagypapa azt mondta: az ördögbe is, szakasztott az apja!
• Emil bácsi azt mondta: a megszólalásig szegény Jolán!
• Apukám azt mondta: mintha csak magamat látnám!
• És anyukám azt mondta: azért talán rám is hasonlít egy kicsit!

Amíg kicsi voltam és aranyos, mindenki így beszélt hozzám:

• Anyuka egyetlen boldogsága
• Nagymama szemefénye
• Drága csillagom
• Kicsi bogaram
• Eszem azt az arany kezecskéjét
• Hadd pusziljam meg a talpacskáját
• Mit hoztam az én kis madaramnak?

Amióta megnőttem és butaságokat beszélek. És elviselhetetlen vagyok, és rossz rám nézni, aki csak meglát, azt mondja:

• Ez volt a ti fiatok:
• Szinte hihetetlen!
• Nem lehet ráismerni!

És a család szégyenkezik, mert arra persze nem számítottak, hogy én is kinövöm magam.

Amióta nagy vagyok és ütődött és nyegle és idétlen, csak ülnek és sóhajtoznak, hogy kire ütött ez a gyerek.

• Nagymama azt mondja: én nem tudom kire, de az anyjára biztos nem!
• Nagypapa azt mondja: én nem tudom kire, de az apjára biztos nem!
• Emil bácsi azt mondja: szerencse, hogy ezt szegény Jolán már nem érte meg!
• Apa azt mondja: most láthatja az anyja, hogy nem kellett volna mindent ráhagyni.
• Anya pedig azt mondja: te vagy az apja, hát mért nem pofozod meg?

És bár a család jól tudja, hogy minden kamasz elviselhetetlen, egymás közt mégis belátják, hogy ami sok, az sok, az ő türelmüknek is van határa, és ez így nem mehet tovább. Csak még azt nem tudják pontosan, hogy akkor hogyan is menjen.

• Nagymamám szerint valakinek nevelni kellene ezt a gyereket, mert csak nő, mint a dudva.
• Nagypapám szerint szigorúbban kellene fogni ezt a gyereket, mert első a kötelesség.
• Aranka néni szerint meg kellene válogatni, hogy kikkel barátkozik ez a gyerek, mert, aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók.
• Anya szerint többet kellene aludnia ennek a gyereknek, mert sosem alussza ki magát.
• Apa szerint többet kellene tanulnia ennek a gyereknek, mert így nem viszi semmire.
• Emil bácsi szerint ez szomorú, mert az ő családjukban mindenki normális volt, és attól fél, hogy sajnos ez a Rezső vére. Megkérdeztem ki az a Rezső, de azt mondták, az nem rám tartozik.

Amióta nagy vagyok és ütődött és nyegle, és idétlen nem lehet hozzám szólni. De azért szólnak. Pedig tudják, hogy ha hozzám szólnak az olyan, mint ha a falnak beszélnének. Én ugyanis tisztességesen válaszolni sem tudok.

Ha azt kérdezik tőlem, hogy:

- mondd, édes fiam mire használod te a fejedet?

Én csak úgy magamtól azt válaszolnám, hogy azzal szoktam fejelni, azon növesztem a hajamat, és azon van a fülem is, amit mozgatni is tudok.

• Nagymamám szerint az a baj, hogy ideges ez a gyerek.
• Nagyapám szerint az a baj, hogy nem sportol ez a gyerek.
• Aranka néni szerint az a baj, hogy zárkózott ez a gyerek.
• Emil bácsi szerint az a baj, hogy nem érdekli ezt a gyereket semmi.
• Anya szerint túlterhelt ez a gyerek.
• Apa szerint az a baj, hogy nem gondolkozik ez a gyerek.
• De abban mindnyájan egyetértenek, hogy nincs bennem semmi jóérzés.

Én nem tudom pontosan mi az a jó érzés, de nekem mindig kapar a torkom, ha a válogatott meccsek előtt eljátsszák a Himnuszt, még most is a polcomon őrzöm az öreg macimat, és mindig sajnálom a halat, amit kifognak a vízből.

Azt sem értik kivel barátkozom, és miért bőgetem a magnót délután a szobámban.

Az én koromban se apukám, se anyukám nem heverészett világos nappal a rekamién, nem ült a földön görbe háttal a magnó mellett, hanem ebéd után nekifogtak a leckének, aztán ahogy befejezték, szaladtak ki a szabadba, és szívták a jó levegőt. Én szerintem azért, mert se apukámnak, se anyukámnak nem volt magnója.

Ha magnózom, anyukámnak az jut eszébe, hogy azért az sincs rendjén, hogy nekem nincsenek barátaim. Mert nem hiszik el, hogy vannak, csak azok is otthon ülnek görbe háttal a rossz levegőben, és naphosszat bőgetik a magnót.

Apa azt mondja: hogy ő örül, hogy vannak barátaim, de szeretné látni, hogy kik azok. Aztán amikor eljönnek, és látja őket, akkor meg azt mondja:

De mindegyik zsebre dugja a kezét, egyik se tud tisztességesen köszönni, nincs egy normális szavuk, mert vagy nyerítenek, mint a lovak, vagy hallgatnak, mint a kukák.

Nagymamám szerint az én barátaimnál azt sem lehet tudni, hogy melyik a fiú. és melyik a lány, mert egyforma maskarában járnak, hogy rossz rájuk nézni, és egyáltalán, van ezeknek a lányoknak anyjuk?

Amióta nagy vagyok, és az ötéves húgomnak is több esze van, mint nekem, arra is kíváncsiak, hogy mondd, édes fiam, tulajdonképpen, hogy képzeled te el az életet?

Az életet olyan kor kéne elképzelnem, amikor sárosan hagyom a cipőmet a z előszobában, amikor nem tudnak reggel felkelteni, amikor későn jövök haza, amikor már hétfőn elköltöttem a heti zsebpénzemet.

Persze ilyenkor nem tudom az életet elképzelni, mert mással vagyok elfoglalva.

Az életet akkor próbálom elképzelni, amikor leülök tanulni, mert olyan kor van rá időm.

Én szerintem az élet az elég tűrhető, és nem kell vele az embert folyton ijesztgetni, én egész jól érzem magam az életben, ha nem is látszik rajtam.

És azt is tudom, hogy felnőtt koromban:

• Majd megenném még azt a sok finom ételt, amiben most turkálok,
• Majd megbecsülöm azt a pénz, amit nekem kell megkeresnem,
• Majd visszasírom még a gyerekkoromat, amikor mindenem megvolt
• És majd megtanulom, hogy milyen az élet a magam kárán.

Csak az a baj, hogy ezek közül nekem egyik se olyan fontos, hogy siessek miatta felnőni, és különben is, szeretek mindent az utolsó pillanatra hagyni.

Hiába is kérdezi tőlem apa, hogy milyen ember lesz így belőlem, mert és sem tudom, pedig már sokszor gondolkoztam rajta.

Lehet, hogy még növök öt centit, de hármat biztosan, és egy vagy két számmal nagyobb cipőt hordok.

De azért egy kicsit hasonlítok majd az apura és egy kicsit az anyura,

És ha majd ők öregek lesznek, és ott ülnek a parkban a padon, akkor újra mutogatni fogják a fényképemet, hogy ez pedig a nagyfiunk, biztosan látta már a tévében, és olvasta az újságban, mert világhírű, igen ő az,

 aki elérte

és bejárta

és felfedezte,

megnyerte

és túlszárnyalta

és megdöntötte,

megtalálta

és elfogadta

és megmentette,

legyőzte

és felszabadította

és kikiáltotta,

átélte

és megírta

és megzenésítette.

És akkor majd mindenki köréjük gyűlik, és csak csodálkoznak és ámuldoznak,

• hogy nahát, ez volna a maguk fia?
• Szinte hihetetlen!
• Büszkék lehetnek rá!